Ennyi ideje terhes Gabita (Laura Vasiliu), a román egyetemista lány, aki helyzetéből ítélve abortuszra szeretné fordítani sorsát. Ezzel a nyitó sorral sikerült kihúznom az aranypálmás film első fél órájának méregfogát. De lesz még itt min feszülni, ne aggódjon senki! Az új román nemzeti kincs bemutatásra került tegnap este az Urániában. Megindult az e heti román filmfolyás, méghozzá az idén Arany Pálma-díjas büszkeséggel, Christian Mungiu szerencsétlenül hosszúnevűjével. A kvázi román végkommunista történetében nem, de hangulatában és fegyelmezettségében annál érdekesebb és elgondolkodtatóbb volt. Christian Mungiu fabulája ugyanis egy szóban elmondható: abortusz. Ha egy kicsit jobban ki akarom fejteni, hozzátehetem, hogy Gabita egyetemista lány, akinek valamilyen oknál fogva (? ) abortuszra van szüksége. A végsőkig tart ki mellette Otilia (Anamaria Marinca), akiről se hirtelen, se egy nap után nem tudok mást mondani, mint hogy viszi a filmet. Alig beszél, alig tesz, úgy tűnik, mintha nagyon passzív lenne, de miatta él ez az egész.
Nem, neki nem elég a kölcsönökből, egyetemi ösztöndíjból összekuporgatott háromezer lej, nem, neki hatalom kell, amit nemcsak a beültetett szondával, hanem a farkával is gyakorol. Nem is elég neki a megesett lány teste, a segítőjének vaginájára is igényt tart, különben nincs beavatkozás. Na, ez a terror, nem a narancssárga fokozatban élő New York. Mungiu története nemcsak az ex-Romániában érvényes, a világ bármely részén előfordulhat, ahol elmebeteg nagyemberek uralma alatt visszataszító hatalomra tehetnek szert az arra nem érdemes kisemberek, csak egy példa erre A halál és a lányka, ami szintén a hatalom etikáját boncolgató kamaradarab és legalább ilyen kíméletlenül nyomasztó, életünk végéig kísértő példány. Csak a díszlet más és ez nekünk, közép-kelet-európai nézőknek kedvez. Szürke panelek között egymás nyakán parkoló Daciák, cigivel, szappannal dílelő egyetemisták, mindent tudó szállodaportások és titkosügynök szerzetesek szegélyezik ezt a drámát, amit tényleg nem kívánok senkinek.
Ha túl vagyunk rajta, akkor viszont nem lehet felejteni, napokra tönkre teheti a lelki békénket és komoly fejtörést okoz. Egy 19 hetes magzat már kb. 35 dkg és 25 cm, minden végtagja, érzékszerve kifejlődött és használja is őket, hall, érzékeli a fényt, rugdos, szopja az ujját, válaszol a simogatásra. Senki nem mondhatja tehát, hogy sejtburjánzásról van szó, egy ilyen korú magzat emberi lény és elhajtása gyilkosság, nemcsak a Ceauşescu-diktatúra büntetőtörvénykönyve szerint. Mungiu főhőse, Gabita persze már az abortusztilalom miatt jut el 4 hónap, 3 hét, 2 napig, nyilvánvaló, hogy sokkal hamarabb elvégeztette volna a műtétet, ha lehetett volna. Drakula grófnak azonban minden megfogant román lélekre szüksége volt. De arra nem számított, hogy csak a mi családunkban megfordult összes erdélyi ismerős több tucat levélnyi Postinorral távozott a tizenalsószoknyája redőibe varrva. És arra sem, hogy a film Bebe ura nem volt egyedül, Románia-szerte több ezer vajákos asszony, bába, ilyen-olyan orvos végzett titokban abortuszt, ki-ki a maga eszközeivel.