Különös, hogy ez az annyira mindenkihez szóló nagy költő sohase törekedett az irodalmi közismertségre. Egy ifjúkori prózafordításán kívül semmi sem jelent meg tőle életében. Könnyelmű nagyúr volt, szórta a kincseit, ahogy szórta azokat az aranyakat is, amelyeket általában nem tisztes úton szerzett. A megformálás művészi élménye kielégítette. Alig érthető, hogy magamagának írva ennyi műgondot fordított a versek csiszolására. Hogy Júliára talála, így köszöne neki Ez világ sem kell már nekem Nálad nélkül, szép szerelmem, Ki állasz most énmellettem, Egészséggel, édes lelkem? Én bús szívem vidámsága, Lelkem édes kévánsága, Te vagy minden boldogsága, Véled isten áldomása. Én drágalátos palotám, Jóillatú piros rózsám, Gyönyerő szép kis violám, Élj sokáig, szép Júliám! Feltámada napom fénye, Szemüldek fekete széne, Két szemem világos fénye, Élj, élj életem reménye! Szerelmedben meggyúlt szívem Csak tégedet óhajt lelkem, Én szívem, lelkem, szerelmem, Idvez légy, én fejedelmem! Júliámra hogy találék, Örömemben így köszönék, Térdet-fejet neki hajték, Kin ő csak elmosolyodék.
Sikert azonban a versek sem hozhattak neki. Szerelmi botrányai, nőügyei, kicsapongásai, felségsértési és egyéb perei elvadították tőle Annát, akinek nem kellett a züllött, zabolátlan, zűrös életet élő Balassi. A Júlia-ciklus Bár a versek Anna szívét nem hódították meg, arra jók voltak, hogy a költő ciklusba tudta rendezni őket. Egy Petrarca Daloskönyv éhez hasonló magyar Daloskönyv összeállítását tervezte. A Júlia-ciklus egyrészt Balassi fiatalkori, udvarló költeményeit tartalmazza, amelyek 1578-ból valók, másrészt későbbi, érettebb szerelmes verseit is, 1588-ból. Petrarca hatása egyébként az 1588-as verseken is érezhető. A verseknek kifinomult stílus, tökéletes ritmikája van, és Balassi egy újfajta strófaszerkezetet is használt, amit az ő nevéről Balassi-strófá nak nevezünk. A Balassi-strófa rímei: aab ccb ddb, szótagszámai: 667 667 667. A versciklusnak elbeszélői kerete is van: állandó szereplője egy Credulus nevű ifjú lovag, aki olthatatlan szerelmet táplál Júlia iránt. A versek beszélője tehát a kerettörténet szerint Credulus (aki helyett magát Balassit is érthetjük), a megszólítottja pedig Júlia, aki egy idealizált nőalak.