Javítom a mosógépet, ketten is segítenek. A közös munka közlései a dolgokra, a hiba mibenlétére, a szerszámok speciális használatára ("ne úgy fogd azt a fogót... ") vonatkoznak. A nyelv tiszta alakzataiban dogok, tárgyak, kapcsolatok nevei, viszonyainak és törvényszerűségének jeleiként, egyfajta kódként szerepelnek. Ez a kód tartalmazza a tárgyak minéműségét, de szimbolizáció révén el is szakad tőlük, ezért tudjuk különböző stratégiai szituáció során tárgyalókészletként használni őket. Mikor kocsim eladásokat ráveszem a vásárlásra hajlamosnak látszó ügyfelet, akkor az "autó" helyett a beszédvonatkozásban nemcsak egy meghatározott gépkocsi kerül szóba, hanem ennek szépített változata, tulajdonságainak leírását olyan mondatokba csomagolom, hogy a vásároló "bekapja a horgot". A tárgy felől ez azt jelenti, hogy egy-egy sajátsága "takarja el" az egész tárgyat: arról mesélek neki, milyen remekül gyorsul, hogy pompás hangszóró-készlete van, mert ez az a tulajdonság, melybe a lelendő vevő láthatóan beleszeretett.
"A mai világ az ellen dolgozik, hogy rendesen átéljük, ami bennünk zajlik, nehezen sikerül mély emberi kapcsolatokat kialakítanunk" – mondja Vámos Miklós, amikor a héten megjelent új regénye, a vészkorszakot és a jelent egy védett ház történetével összekapcsoló Dunapest kapcsán kérdeztük a holokausztról és személyes érintettségéről. Elsőként a holokausztdiskurzushoz való kapcsolódását említeném, ami megragadhatóvá teszi számomra a Dunapest című új regényét. Hiányérzete volt e téren és szükségesnek érezte a saját nézőpontjának az ábrázolását? A holokauszt nagyon nehéz téma – mindenkinek. Azoknak is, akik családilag érintettek benne, azoknak is, akik nem. Én ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelynél otthon egyszerűen soha nem esett szó arról, hogy valaki netán munkaszolgálatban volt, vagy a nagyszülők azért hiányoznak, mert a holokausztban eltűntek. Csak nagyon idős nénik ejtették ki azt a szót a környezetemben, hogy zsidó – de azt is úgy, hogy közben visszafelé szedték a levegőt, óvatosan, finoman, félénken, mert ugye ez titok.
Köszönjük. Kár, hogy ezt teszik veletek, velünk – írta akkor a DK elnöke. Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület DK-s polgármestere levélben fordult Kásler Miklóshoz tizenkét – igen, nem több – dolgozó felmondása miatt, és szintén az egészségügy összeomlását emlegette. A Magyar Orvosi Kamara pedig "rabszolgatörvényezett" egyet, mondván, hasonló szerződés csak válsághelyzetben hozható. Az akkor több ezres napi fertőzöttszám szerintük nem jelentett válsághelyzetet. Nem volt más célja ennek az egésznek, csak a pánikkeltés, ugyanúgy, mint a keleti vakcinák ellen való hergelésnek. Az orvosokat és ápolókat próbálták maguk mellé állítani, akiket azonban nem ejtettek a fejükre, és nem hajlottak a balliberális hazugságokra, kilencvenöt százalékuk ugyanis aláírta a szerződést. Most pedig eljött a pillanat, ami végleg megcáfolja az ellenzéki hazugságokat: több ezer, egészen pontosan háromezerkilencven egészségügyi dolgozó tért vissza az állami szektorba június 1-ig – írja az Index. Ez azt jelenti, hogy annak az öt százaléknak, aki akkor nem volt hajlandó aláírni a szerződést, több mint a fele újra az állami egészségügyben dolgozik.
Így növünk fel, a valódi érzelmeinket elfojtva – ez a gyerekkori adaptáció azonban felnőttként betegségeket okozhat. Hiszen ami egy helyzetben szükséges és hasznos alkalmazkodást jelent, az egy másikban már az egészségünket fenyegetheti. " A dr. Máté Gáborral készült beszélgetést ITT hallgathatjátok meg. Feldmár András az elhallgatásról "Azért hazudunk, mert nem hisszük, hogy az igazság elégséges lenne annak, akihez szólunk – félünk, hogy megszégyenítene az igazság miatt. Minden, amit elhallgatunk, minden, amiről nem akarunk beszélni, minden, amit nem teszünk nyilvánossá, azt szégyelljük. És a szégyentől úgy lehet a legkönnyebben megszabadulni, hogy mindenről beszélünk. " A Feldmár Andrással készült beszélgetést ITT hallgathatjátok meg. Angster Mária a gyászról "Nem érdemes elnyomni a gyászt, mert ha nem »fájjuk el« a fájdalmunkat, azt valaki magára fogja venni a családban. " Az Angster Máriával készült beszélgetést ITT hallgathatjátok meg. Geréb Ágnes és Herner Dorka a lelki gyógyulásról "A legnagyobb csoda, amikor valakinek a hegéből a dísze lesz.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANTAL LÁSZLÓNÉ Malecz Rózsa kerekegyházi lakos, 101 éves korában elhunyt. július 13-án, 11. 00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! A gyászoló család. "Nem múlnak Ők el, akik szívünkben élnek. " Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ATKÁRI PÁLNÉ Kiss Mária orgoványi lakos, 76 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Búcsúztása 2021. július 12-én, 17. 00 órakor lesz az orgoványi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, mély fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VÁRADI GYULA kecskeméti lakos, életének 79. évében hosszú betegség után elhunyt. július 12-én, 10. A gyászoló család. "Megállunk némán a sírod felett, s fájón őrizzük emlékedet. " Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TARNÓCZI SÁNDOR fülöpházi lakos, 67 éves korában elhunyt.
Pontosabban az, ahogyan MI alakítjuk őket. Innen jött a Bátorságlabor ihlete. Kérjünk ehhez segítséget! Vegyünk másokról példát! Kérdezzünk meg erről olyan embereket, akiknek nemcsak a szakmai tudásából, hanem a saját megküzdéseik történetéből is erőt meríthetünk. Így indult el az a számomra olyan különleges utazás a WMN csapatával, először belekóstolva a podcast műfajába. És azt kell hogy mondjam, rengeteget töltődtem az elmúlt hetekben a WMN munkatársaival alaposabban is megismerkedve, a beszélgetések előkészítése és felkészülés közben, a mikrofon mögött a vendégeimmel beszélgetve, a hanganyagokat újra és újra hallgatva, és a műsor fantasztikus szerkesztőjével, Filákovity Radojkával együtt gondolkozva és dolgozva. Nem beszélve arról, amikor a TI lelkesítő visszajelzéseiteket olvastam a podcastposztok alatt. Köszönjük Nektek a kitartó figyelmet, a lelkesítést, a gondolataitokat, és mivel tervben van a folytatás, bízom benne, hogy velünk tartotok majd a következő évadban is. Addig is Radojkával szeretnénk Veletek megosztani azokat a gondolatokat, amelyeket mi biztosan elviszünk magunkkal a Bátorságlabor első évadából.
Üres a világ. Akit szerettünk, sehol sincsen. Könny helyet üres árok csorog alá. Könny helyett képek: a személyes apokalipszis képei… Keresztes Zoltán nem mindenevő fotós. Nem keres idegen történeteket – bármit, csak érdekes legyen. Amit fényképez, az, érezzük, ő maga. Ő a kő, ő a tenger, ő a vedlett vakolatú ház, ő a vaksi ablak, ő a rozzant csónak, ő a kereszt, ő kereszten a lábtámasz, ő az orosz ember, vagy ha nem orosz, mindegy, ő az ember, aki nincs ott a képen, és ő az ember, aki mégis ott van. Ő a gyerek, aki a nézi a köveket, és a gyerek, aki már nem nézheti – a gyerek, akit a kereszt sirat. Minden kép az ő története. Keresztes Zoltán valamiért elutazott a világ végére: Szibériába, az Altajba, Murmanszk fölé – csupa hideg és zord helyre, ahol önmagával találkozhat. Oroszország legbúsabb vidékeire, olyan helyekre, ahol a lélek ráfagy a bordára. És biztosan találkozott közben orosz emberekkel, és talán néhányszor együtt fújták a vodkás hátgerincfuvolát – orosz emberekkel, akiknek a tudattalanja állítólag közelebb van a lélek felszínéhez, mint a miénk.