Az Erzsébet nevet egyébként egyik szentéletű őse, Árpád-házi Szent Erzsébet után kapta, de Oroszországban felvette ennek oroszos változatát, a Jelizaveta Fjodorovna nevet. A mélyen vallásos nagyhercegné férje 1905-ben egy bombamerénylet áldozata lett. Ő ekkor elajándékozta tekintélyes ékszergyűjteményét, beleértve jegygyűrűjét is, és elhatározta, hogy hátralevő életét a szegényeknek szenteli. Megalapította a Márta és Mária apácarendet, és kolostorba vonult. A cári rendszer megszűnése majdnem fél évig nem érintette a nagyhercegné kolostorát, erre csak a bolsevikok novemberi hatalomra kerülését követően került sor. A Cseka, a szovjet titkosrendőrség ekkor őrizetbe vette Jelizaveta nagyhercegnét és őt is Jekatyerinburgba hurcolták, a többi Romanov mellé. A cár kivégzése után egy nappal a foglyokat alvás közben megkötözték, és a város közelében lévő bányák egyikéhez vitték. Ott az őrök puskatussal félholtra verték, majd a bányába dobták őket. Hogy áldozataik biztosan meghaljanak, két kézigránátot is utánuk dobtak a 25 méter mély aknába.
Hét rettegett anyós a történelemből 2020. május 5. 08:34 Múlt-kor A cárné utánozhatatlan anyósa 1894 novemberét nehezen nevezhetnénk Marija Fjodorovna cárné élete legboldogabb hónapjának. November 1-jén (a Gergely-naptár szerint) meghalt férje, III. Sándor orosz cár, majd rá három hétre legidősebb fia, II. Miklós elvette feleségül az általa nem különösebben kedvelt Hesseni Alexandrát (a későbbi Alekszandra Fjodorovna orosz cárnét), Viktória brit királynő unokáját. A bájos, kedélyességéről ismert özvegy cárné mindvégig hűvös maradt komoly és csendes menye iránt, aki nem igazán szerette a rivaldafényt. Az ifjú cárné neheztelt is anyósára, aki fia bizalmasa maradt, és csapást jelentettek számára az orosz hagyományok is, amelyek arra kötelezték, hogy hivatalos ünnepségek idején férje és anyósa mögött vonuljon. Marija Fjodorovna sem járult hozzá ahhoz, hogy Alekszandra jól érezze magát a cári udvarban, még a koronaékszereket sem volt hajlandó átadni az újdonsült cárnénak. Alekszandra Fjodorovnának a cári család számára végzetes változásokat hozó nagy októberi szocialista forradalomig nem sikerült megkedveltetnie magát az orosz néppel, amely mindig közkedvelt anyósához hasonlította a tragikus sorsú cárnét.
Miért is kellene? Miért is kellene I. Miklós orosz cárnak és II. Miklós orosz cárnak, akik nem Nyikoláj -ok magyarul, Alekszandra Fjodorovnának nevezni a feleségeit. Ezek után azt is elvárhatnánk, hogy cirill betűkkel szerepeljenek, mondván mindenki tanult oroszul. szeptember 8., 19:06 (CEST) [ válasz] Azért, mert így ismerik őket Magyarországon. Hesseni Alexandráról soha senki sem hallott még. Alekszandra Fjodorovnáról már igen. Fogadd el már legyél szíves a közösség döntését! – Crimea vita 2010. szeptember 9., 17:39 (CEST) [ válasz] Kétlem, hogy valaki különbséget tudjon tenni 325 Alekszandra Fjodorovna között, és még születési és halálozási dátumaikat is fejben tartsák. :) Ha a közösség döntése alatt azt érted, hogy a Te döntésed, akkor azt egyéni véleményként tudom csak továbbra is értékelni. Kíváncsi lennék, ki támogatná még, hogy izraeli származásúnak nevezzük II. Balduin jeruzsálemi királyt vagy olaszországi születésűnek Tankréd galileai fejedelem személyét, aki továbbá Törökországban halt meg.
Miklós cárként uralkodott. Sem az arisztokrácia, sem a nép nem fogadta el őt Alix felvette az ortodox hitet, és az Alekszandra Fjodorovna nevet kapta új családjában. A cári pár koronázását 1896. május 26-án tartották, de a különleges esemény tragédiába torkollott. Rengeteg ember várt kegytárgyak és egyéb ajándékok kiosztására, és a tömegben közel 1400 embert tapostak halálra. A borzalmas eset ellenére aznap este a cári pár megjelent a francia követ bálján, amellyel félreérthető üzenetet küldtek az orosz népnek, méghozzá azt, hogy érzéketlenek a néppel történő negatívumokra. Valójában azonban csak arról volt szó, hogy nem akarták megsérteni a franciákat. Az oroszoknak az sem igazán tetszett, hogy a cárné nem nagyon ment a nép közé, és amikor ment, akkor is komor tekintettel. Nem tudták róla, hogy mindig is visszahúzódó volt, ezért úgy könyvelték el őt, mint aki utálja a népet, és nem akar leereszkedni közéjük. A valóságban azonban a cárné inkább attól tartott, hogy zárkózottsága miatt nem nyeri el az emberek szimpátiáját, és félt közéjük vegyülni.
Sándor ugyanis porosz vagy francia feleséget akart fiának, mert ezt kívánták az államérdekek. A cár számításai azonban nem jöttek be, ugyanis a kiszemelt menyasszonyok nem voltak hajlandóak az ortodox hitre térni, így a tervezett házasságok meghiúsultak. Végül mégsem ezért, hanem nagyon romantikus okból adta be a derekát az uralkodó fia nősülési szándékait illetően; azért, mert tudta, milyen érzés valakivel összeházasodni, miközben az ember mást szeret. III. Sándor ugyanis szintén abban a cipőben járt egykor, mint a fia. Engedélyezte végül, hogy a fiú feleségül vegye Alixot, aki szintén félt saját családja véleményétől. Bár nagyanyja, Viktória királynő szinte szó nélkül beleegyezett a frigybe, az uralkodónő már akkor, előre látta annak rossz végét. Veszélyben érezte unokáját, aggodalmairól egy levelében így írt: "Jövendő házassága miatti félelmeim oly erősek… Állandó veszélyben lesz drága élete, s még inkább az uráé…" Az esküvőre 1894. november 14-én került sor Oroszországban, mivel addigra az ifjú vőlegény már II.
Ráadásul a kis trónörökös vérzékenységét is orvosolta, illetve a tüneteket enyhítette hipnózissal. A cári pár nem tudta, milyen veszélyes lesz ez az ember rájuk nézve. Az emberek körében mindez ugyanis úgy csapódott le, hogy az uralkodót egy szemfényvesztő irányítja, így szépen-lassan elveszítették tekintélyüket a nép előtt. Mivel Raszputyinnak komoly politikai befolyása volt az uralkodó párra, az orosz arisztokrácia úgy vélte, hogy jobb, ha eltávolítják az útból, ezért meggyilkolták őt. Egyesek azt várták, hogy a cár annyira megrendül vagy megijed majd ettől, hogy lemond a hatalomról, de II. Miklósnak esze ágában sem volt ezt meglépni. Vesztére, hiszen 1917 februárjában forradalom tört ki, és a cárt egész családjával együtt fogságba ejtették. Az Urál hegységbe hurcolták őket, ahol hónapokkal később, július 16-án éjjel sortüzet lőttek rájuk, majd a közeli erdőben eltemették őket. Haláluk köré azonban számos legenda szövődött, például hogy nem is haltak meg azon az éjszakán, hanem külföldre szöktek, és ott éltek tovább.