Mintegy a m�lt sz�zad elej�t�l-derek�t�l a sz�rt szeg�s sel, → r�t�t tel, v�g�l h�mz�s sel (→ sz�rh�mz�s) igen gazdagon d�sz�tett�k, val�ban cifrasz�r lett. – A sz�rnek az id�k folyam�n sz�mos v�ltozata alakult ki k�sz�t�se, funkci�ja �s a divat szerint. Ezek: 1. Nyakas sz�r. A m�lt sz�zad v�ge fel� Biharban, Hajd�ban, majd valamivel k�s�bben Kolozs megy�ben kis, �ll� gall�rt varrtak a sz�r n�gysz�gletes gall�rja f�l�. Az 1860-as �veknek nagy nemzeti felbuzdul�s�ban az �ri rend is sz�rben j�rt, de ezeket nem sz�rszab�, hanem a nyugati-polg�ri hat�sok sz�m�ra nyitottabb magyar szab� k�sz�tette. Az �ri sz�r hat�s�t l�tszik mutatni a nyakas sz�r Sz�chenyi-sz�r neve is. Elgondolkoztat� azonban k�t 16. -i �br�zol�s: magyar f��r I. Ferdin�nd udvar�ban (1560), valamint Bonfini 1581-es kiad�s�ban a c�mk�p egyik alakja. Mindkettej�k kab�t f�le fels� ruh�j�n n�gysz�gletes gall�r f�l� varrott kis, �ll� gall�r l�that�. K�v�ry L�szl� a h�dolts�g kori k�penyr�l �rva megjegyzi, hogy ennek kis, �ll� gall�rja alatt n�gysz�glet� "h�ttakar�" volt.
Felső öltözékük a szűr, a suba és a ködmön (rövid bunda). Lábbeliként csizmát hordtak. Fejfedőjük a nagykarimájú pásztorkalap, ami mellé – mindig bal oldalra – díszes madártollat tűztek. A túzok, a gém, a kócsag stb. toll jelezte a csikós rangját. A kalapot gyakran zsírozták, hogy ne ázzon be. Egy idő után olyan nehéz lett, hogy az engedetlenkedő lovat orrba legyintve vele az állat mindjárt megszelídült.
A suba A subát, ezt a kör alakú, pelerin-szerű felsőruhát a 15. században még egységesen viselte a király, az udvari nép, a köznép és a parasztság. Az anyagában és a díszítésében volt jelentős különbség, ez alapján beszélünk a király hermelines palástjáról, vagy a parasztok subájáról. E télen meleg, nyáron – a hőszigetelés miatt – hűsítő ruhadarab szabásához legkevesebb 3 és fél juhbőrt használnak fel. Hogy milyen legyen a suba, az mindig a pénztárcától függött: munkába 5, kocsikázáshoz 8, templomba járásra 10-12, de még 15 darabból is készült suba. A kiterített darab körcikkely, vagy teljes kör alakú volt, a felhasznált bőrök számától függően. A köznapiak dísztelenek voltak, az ünnepieket színes bőrből kivágott, rátétes elemekkel hangsúlyozták. Hossza lehetett földig, vagy combig érő. Hódmezővásárhelyen a rövidebb, a Nagykunságon, Hajdú és Bihar megyében a hosszabb formáját viselték. Az egyes részeket duplán fogott keskeny bőrszalaggal együtt varrták össze. Az alját esőben-sárban kifelé fordítva felgombolták.
Az itt élő férfiak sokáig megőrizték viseletüket, még a 20. század közepén is hordták némelyek. A bugaci juhászok fehér vászonból, majd gyolcsból varrt bő gatyát és inget viseltek. Minden juhásznak két fehér és két zsíros gatya tartozott a ruhatárához. Az utóbbit hamuval és faggyúval kenték, hogy az eső ne áztassa át. Ezt főleg piszkos munkához hordták. Nagyméretű ezüstgombokkal bőven kivarrt lajbit (mellényt) viseltek, e fölé mándlit (kabátot) húztak. A juhászok nadrágja (rajthuzli) bőrből vagy posztóból készült, térden alul bővült, sárgaréz gombok díszítették; az alsó szárát ki is lehetett gombolni. Hegyes orrú és magas sarkú pásztorcsizmát viseltek lábbeliként. Magas tetejű kalapjuk jellegzetes formájú volt, a régi süvegre emlékeztetett. Itt is használták a szűrt, amelyek rövidebb fajtáját szűrdolmánynak nevezték. Csikós öltözéke A hortobágyi csikósok öltözéke sötétkék színű ing és gatya. (Ez a szín a 19. század második felében terjedt el: a szabadságharc egyik-másik lovascsapata sötétkék inget és gatyát viselt. )
– Irod. K�v�ry L�szl�: Magyar csal�di s k�z�leti viseletek �s szok�sok a nemzeti fejedelmek kor�b�l (Pest, 1860); Gy�rffy Istv�n: Magyar n�pi h�mz�sek I. A cifrasz�r (Bp., 1930); H�llrigl J�zsef: R�gi magyar ruh�k (Bp., 1938); M�lyusz Elem�r: A mez�v�rosi fejl�d�s (Tanulm�nyok a paraszts�g t�rt�net�hez Magyarorsz�gon a XVI. sz�zadban, szerk. Sz�kely Gy�rgy, Bp., 1953); G�borj�n Alice: Adatok a sz�r kialakul�s�hoz (Ethn., 1970). K�rgall�ros kocsisz�r (Dun�nt�l, sz�zadfordul�) Sz�rbe �lt�z�tt h�rom f�rfi (Mez�k�vesd, Borsod-Aba�j-Zempl�n m., 1940 k. ) H�rom f�rfi, egyik�k sz�rbe �lt�zve (B�ta, Tolna m., 1910) Sz�rbe �lt�z�tt kan�sz (Rekonstrukci�) (Bakony, 20. els� fele) Sz�r Poszt�r�t�ttel �s gyapj�fon�llal varrt h�mz�ssel d�sz�tett cifrasz�r �s r�szlete (Somogy m., 19. m�sodik fele) Bp. N�prajzi M�zeum
A bakonyi cifraszűr a szűrfajták között a legrövidebb és a legbővebb. Veszprémi szűrnek is hívták. Gallérja is a legnagyobb, és majdnem olyan hosszú, mint maga a szűr. Rövid ujjait kerek posztódarabokkal befenekelték. A bakonyi cifraszűrre jellemző, hogy nagyon gyakran a magyar címert beleszőtték a díszítésébe. A díszítése egyébként főképpen a cinóberpiros szegés és rátét. Leggyakoribb rátéte a tulipán, ami gyakran feketével kontúrozott. A késői darabokon egyre gyakoribb a fekete díszítmény. A bakonyi kanászok nem a derekukon viselték a pásztorkészségeket, mint az alföldi pásztorok, hanem a szűr befenekelt és zsebnek használt ujjában tartották kisebb használati tárgyaikat. A XIX. század folyamán üldözték a viseletét, a Bach- korszakban kifejezetten a nemzeti ellenállás jelképe lett. Veszprém mellett Várpalotán is sokan készítettek cifraszűrt. Palotán nemcsak a legnépesebb, de a leghíresebb és leggazdagabb iparág is kétségtelenül a csapóké volt. Hírükre jellemző, hogy még a távoli Gyöngyös kiöregedő csapóinak pótlására is szerettek volna Palotáról mesterlegényeket kapni.
Az egyszerű, kevés bőrből készült darabokat a juhászok maguk törték puhára és természetes színében, dísztelenül viselték. A subát sokféle célra használták: védett a hideg és az eső ellen, lehetett derékalj és takaró, de asztal is, ha ráülve azon falatoztak. Az izzadt, felhevült lovat úgy kímélte a gazdája, hogy hidegben saját subáját terítette a hátára. Ha már rongyosodott, végül az ólba, istállóba került, ahol még jó szolgálatot tett a fekvőhelyen (ágyon, dikón, jászolban). A férfiak subáját fehér vagy sárga alapszínűre, az asszonyokét többnyire barnára készítették a szűcsök. A szűcsmesterség központja a Jászság volt. A 19. század végén 300 szűcsmester készítette még a férfi és a női subákat Jászberényben. A szűr A pusztában élő férfiak egyik legkedveltebb ruhadarabja – a népdalokban is sokszor megénekelt – szűr. Alapanyagát, a szűrposztót a szűrtakácsok készítették gyapjúból. Általában fehér színű posztóból, de a Hajdúságban és Biharban barna és fekete változatokban is készült. Az ország minden tájegységén viselték, kisebb különbségekkel.
Kett�s jelent�s� sz�. Egyr�szt anyag, sz�rposzt�, m�sr�szt pedig az e sz�ranyagb�l k�sz�lt, s ugyancsak sz�r nek nevezett kab�tf�le fels�ruha. – 1. Sz�ranyag. Els�k�nt 1395 k�r�l eml�tik a sz�rt a Besztercei Sz�jegyz�kben 'sz�rke poszt�' jelent�ssel. Ugyancsak 'sz�rke poszt�' a jelent�se annak a k�z�pkori griseus sz�nak is, amellyel a Besztercei Sz�jegyz�k sz�r szav�t ford�tott�k. E griseus gyapj� anyagot Sopronban 1206–1218 k�z�tt m�r malomban kall�ssal s�r�tett�k �s tett�k v�zhatlann�. A Besztercei Sz�jegyz�khez hasonl�an ugyancsak eml�ti a debreceni, sz�rkeposzt�t k�sz�t� tak�csok c�hlevele is (1395), amelyet akkor a kor�bbi nagyv�radi c�hlev�l mint�j�ra fogalmaztak meg. M�r a 17. sz. -t�l finomabb, sz�szok k�sz�tette erd�lyi, vagy ritk�bban az ann�l kev�sb� finom felf�ldi sz�rposzt�val dolgoztak az alf�ldi sz�rszab�k. Veszpr�mben az I. vil�gh�bor�ig foglalkoztak hazai gyapj�b�l sz�rposzt� k�sz�t�s�vel, de ennek gyenge volt a min�s�ge. Cs�nya sz�ne miatt a sz�rt m�sszel vagy az �n.
Eltérő típusok a szerint keletkeztek, hogy milyen volt a szűr hossza, az oldalsó részek és a gallér mérete, az ujját nyitottan hagyták, vagy befenekelték (ez utóbbi esetben a használati tárgyaikat tartották benne). Mindenütt ugyanúgy szabták: 11 négyzetes és téglalap alakú darabból – azok bélelése után – állították össze. Az egyszerű szabás egyben a ruhadarab régi eredetét is mutatja. A kész szűr eleje nem ért össze, csatos szíj és hátravető zsinór tartotta. A pásztorok megbecsült ruhadarabját minden tájon hangsúlyosan és dúsan hímezték – ezért a "cifraszűr" kifejezés –, leggyakrabban a két oldalán, a vállán és az alján, az összeillesztések mentén varrták ki. A gallér két alsó sarkára posztóból kerek formájú úgynevezett "csücsköt" varrtak: esős időben így alakították át csuklyává. A 19. század közepére általánossá vált darab díszítését egyedül az Alföldön bízták az asszonyokra: ők a szűrszabó mesterek utasításai szerint készítették el a jellegzetes motívumokat: szegfű, forgórózsa, címer, stb.